Hamilton egyelőre Rosberg előtt Abu Dhabiban
Áron 2014.11.22. 10:39

Óriási fölényt élvezhettek az Abu Dhabi Nagydíj pénteki első szabadedzésén a Mercedes versenyzői. A két bajnokesélyes közül Lewis Hamilton volt a jobb, bő 1 tizedmásodpercet adott Nico Rosbergnek.
A 2014. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat utolsó hétvégéje hivatalosan is megkezdődött az első gyakorlással – az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéje a világbajnoki cím sorsáról dönt majd, és bár csütörtökön még jobbára Fernando Alonsóra és Sebastian Vettelre volt kíváncsi mindenki, ma már a Mercedes versenyzői kerültek rivaldafénybe.
Lewis Hamilton előnye 17 pont csapattársával, Nico Rosberggel szemben a tabellán, a pénteki első szabadedzést pedig óriási fölénnyel a két bajnokaspiráns uralta.
Hamilton végül 0,133 másodperccel gyorsabbnak bizonyult német csapattársánál, a két Mercedes azonban 1,7 másodpercet adott a harmadik helyen végző Fernando Alonsónak.
A ferrarist a két Red Bull követte Sebastian Vettel – Daniel Ricciardo sorrendben, de pozícióikat tekintve jól szerepeltek a Toro Rossók is, hiszen Jean-Eric Vergne a hatodik, Daniil Kvyat pedig a hetedik helyen zárt.
A nyolcadik pozícióban a Williams versenyzője, Valtteri Bottas végzett, a finn azonban mindössze 8 kört tett meg az edzésen, a tréning során ugyanis autójáról az oldalszekrény egy jelentős darabja leszakadt.
Nem sokkal később a másik williamses, Felipe Massa is hasonló probléma miatt volt kénytelen félreállni.
A legjobb tíz helyezett sorrendje a két Force India-pilótával, Sergio Pérezzel és Nico Hülkenberggel egészült ki.
A McLaren igencsak gyenge edzést zárt: Kevin Magnussen – aki több első szárnyat is tesztelt a nyitóedzésen – tizenegyedik lett, míg Jenson Button a tizenhetedik helyen fejezte be a gyakorlást, ő azonban technikai problémák miatt az edzés nagy részét a garázsban töltötte.
A Ferrari finn világbajnoka, Kimi Räikkönen csak tizenkettedik lett Felipe Massát és Esteban Gutiérrezt megelőzve.
A nyitóedzésen több újonc is bemutatkozott: a Forma-3-as Európa-bajnokság idei legjobbja, Esteban Ocon a Lotus autóját próbálhatta ki, míg a Saubernél Adderly Fong kapott lehetőséget.
A Caterham ezen a hétvégén a Kamui Kobayashi – Will Stevens párossal áll rajthoz, utóbbi versenyző szintén először szerepelt F1-es edzésen.
Az ifjú versenyző egyébként a tabella utolsó helyén zárt, közel 3 másodperccel lemaradva csapattársától.
Az edzés végén a versenyzők tesztelték az ún. „lassú zóna” rendszert: a kijelölt pályaszakaszokon a pilótáknak a bokszutcai limitert bekapcsolva 80 km/h-s sebességgel kellett haladniuk.
1 Lewis Hamilton Mercedes 1m43.476s - 32
2 Nico Rosberg Mercedes 1m43.609s 0.133s 31
3 Fernando Alonso Ferrari 1m45.184s 1.708s 22
4 Sebastian Vettel Red Bull/Renault 1m45.334s 1.858s 30
5 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m45.361s 1.885s 23
6 Jean-Eric Vergne Toro Rosso/Renault 1m45.718s 2.242s 17
7 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1m45.835s 2.359s 32
8 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m45.913s 2.437s 8
9 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m45.983s 2.507s 23
10 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m46.030s 2.554s 24
11 Kevin Magnussen McLaren/Mercedes 1m46.049s 2.573s 23
12 Kimi Raikkonen Ferrari 1m46.131s 2.655s 23
13 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m46.549s 3.073s 7
14 Esteban Gutierrez Sauber/Ferrari 1m46.556s 3.080s 28
15 Pastor Maldonado Lotus/Renault 1m46.711s 3.235s 31
16 Esteban Ocon Lotus/Renault 1m47.066s 3.590s 29
17 Jenson Button McLaren/Mercedes 1m47.235s 3.759s 8
18 Kamui Kobayashi Caterham/Renault 1m47.971s 4.495s 24
19 Adderly Fong Sauber/Ferrari 1m48.269s 4.793s 25
20 Will Stevens Caterham/Renault 1m50.684s 7.208s 14
|