: Hamilton az időmérőn is hengerelt, övé az orosz pole |
Hamilton az időmérőn is hengerelt, övé az orosz pole
Áron 2014.10.11. 15:15

Az edzéseken látottak alapján papírforma eredmény született Szocsiban: Hamilton magabiztosan megszerezte a pole-t. Mellőle Rosberg, a második sorból Bottas és Button rajtol.
Az első etapban meglepő módon a két McLaren kivételével mindenki rögtön a lágyabb abroncsokkal hajtott ki a pályára, még a nagy fölényben lévő Mercedesek is.
Az időmérőt hárman is úgy várták, hogy tudták, öt hellyel hátrébb sorolják majd őket. Maldonado motorcsere, Hülkenberg és Magnussen pedig váltócsere miatt kap majd büntetést.
A nyitó etap nem hozott meglepetést, Hamilton ismét magabiztos fölénnyel az élre állt. A Mercedes brit versenyzőjét csapattársa, Rosberg, a williamses Bottas és a McLarenek tudták a legjobban megközelíteni.
A másik Williamsszel Felipe Massának viszont esélye sem volt a továbbjutásra, mert autója műszaki hiba miatt messze elmaradt valós teljesítményétől. A brazil így a két Caterhammel, a Bianchi távollétében a Marussiát egyedül képviselő Chiltonnal és Maldonadóval együtt kiesett.
A második etapban sem változtak a szerepek, Hamilton pokolian gyors volt a többiekhez képest, Bottas pedig ekkor még Rosberget is megverte, nyolc ezreddel előzte meg a németet. Rosberg azonban még javított, de Hamiltonnal szemben nem volt esélye.
Sebastian Vettel, illetve a Red Bull tegnap sem igazán volt formában, a címvédő a 11. helyen ki is esett, míg Daniel Ricciardo hetedikként továbbment. Kiesett még a két Force India, a két Sauber és a Lotusszal Romain Grosjean is.
Hamiltonnal az utolsó etapban sem tudták tartani a lépést a többiek, az első Forma-1-es Orosz Nagydíj pole pozícióját könnyedén szerezte meg a brit. A legnagyobb veszélyt Bottas jelentette rá, de a finn az utolsó kanyarban lesodródott a pályáról, pedig a második etap végén gyorsabb volt Hamiltonnál. Végül Rosberg mögött harmadik lett.
A McLaren is igazolta, hogy pénteken nem véletlenül voltak optimisták, Button negyedik, Magnussen hatodikként zárt. Köztük a nap embere, a hazai közönsége előtt versenyző Daniil Kvyat végzett, akinek ez az ötödik hely pályafutása eddigi legjobb időmérős eredménye volt. A rajtsorrend persze más lesz majd, hiszen Magnussen öt hellyel hátrébb kerül majd a már ismertetett okok miatt.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a Toro Rosso ezúttal felülmúlta a nagy csapatot, a Red Bullt, hiszen Vettel már korán kiesett, Ricciardo pedig csak hetedik lett. Az ausztrál mögött Alonso, Räikkönen sorrendben a Ferrarik végeztek, majd Vergne zárja a sort.
Az orosz futam vasárnap 13 órakor rajtol.
Orosz Nagydíj - időmérő edzés:
1 Lewis Hamilton Mercedes 1m38.513s -
2 Nico Rosberg Mercedes 1m38.713s 0.200s
3 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m38.920s 0.407s
4 Jenson Button McLaren/Mercedes 1m39.121s 0.608s
5 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1m39.277s 0.764s
6 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m39.635s 1.122s
7 Fernando Alonso Ferrari 1m39.709s 1.196s
8 Kimi Raikkonen Ferrari 1m39.771s 1.258s
9 Jean-Eric Vergne Toro Rosso/Renault 1m40.020s 1.507s
10 Sebastian Vettel Red Bull/Renault 1m40.052s 1.539s
11 Kevin Magnussen McLaren/Mercedes 1m39.629s -
12 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m40.163s -
13 Esteban Gutierrez Sauber/Ferrari 1m40.536s -
14 Adrian Sutil Sauber/Ferrari 1m40.984s -
15 Romain Grosjean Lotus/Renault 1m41.397s -
16 Marcus Ericsson Caterham/Renault 1m42.648s -
17 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m40.058s -
18 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m43.064s -
19 Kamui Kobayashi Caterham/Renault 1m43.166s -
20 Max Chilton Marussia/Ferrari 1m43.649s -
21 Pastor Maldonado Lotus/Renault 1m43.205s -
|