Semmit sem tudok félgőzzel csinálni - Ecclestone 80 éves
Áron 2010.10.28. 21:59

Egykori motorkerékpár-kereskedő, motor- és autóversenyző, csapattulajdonos, aki többször hátat fordított annak a Forma-1-nek, amelynek 165 éves életkoráig birtokolja a tévéközvetítési jogát. Bernie Ecclestone október 28-án nyolcvanéves.
Bernard Charles Ecclestone 1930. október 28-án született egy Ipswich melletti falucskában, St. Peter South Elmhamben. (Hogy valaha szólította-e bárki Bernandnak, nem tudjuk, de egy biztos: még most, 80 éves korában is mindenki csak egyszerűen Bernie-ként emlegeti.)
Vidéki kis család sarjaként, egy halászkapitány fiaként látta meg a napvilágot. Ecclestone-ék nemsokára a London déli részén található kisvárosba, Bexleyheath-be költöztek, így a kis Bernie már itt kezdhette meg tanulmányait, hogy aztán hamarosan egy életre be is rekessze azokat.
Egészen a kezdetektől a gyakorlat híve volt ugyanis: 16 évesen otthagyta az iskolát, és a helyi gázművekben vállalt asszisztensi állást. Innentől kezdve az élet volt az egyetlen tanítómestere, ment elszántan a saját feje után. Már kiskamaszként is egyetlen igazi szenvedélye volt: az autók, a motorok és a motorversenyzés, és ezt leszámítva csakis egy valamivel foglalatoskodott még szívesen: a sefteléssel, az üzleteléssel.
 |
Bernie Ecclestone-nak a Hungaroringen is szobrot állítottak |
Motorsport és üzlet. Ez a kettő hatotta át Bernie Ecclestone életét 16 évesen, és hatja át azóta is. Hamarosan a gázművektől is továbbállt, motorversenyeken indult, szabadidejében pedig motoralkatrészekkel és használt motorokkal üzletelt.
Rögtön a második világháború után barátjával, Fred Comptonnal motorkerékpár-kereskedést alapított Compton & Ecclestone néven, amelyet később - már egyedül - Nagy-Britannia legnagyobb motorkerékpár-kereskedő hálózatává tett. 1949-ben kettőről négy kerékre váltott, és autóversenyzésre adta a fejét. Egészen pontosan a Forma-3000-es sorozatban indult, ahol egy futamgyőzelmet is fel tudott mutatni. De egy Brands Hatch-i versenyen csúnyát bukott, ez elvette a kedvét az autóversenyzéstől, amit ezért átmenetileg abbahagyott, és inkább az üzleti életben bontogatta tovább szárnyait.
Az 1950-es évek elején főként ingatlanok és kölcsönök közvetítésével foglalkozott, emellett autóaukciókat is vezetett, csak hogy a motorral hajtott járgányokkal való kapcsolata se szakadjon meg teljesen. 1957-ben nem bírta tovább a motorsportok nélkül, és a benzingőz szeretete ismét a pálya közelébe csábította, igaz már nem mint versenyzőt.
Az akkor 27 éves Bernie menedzserként tűnt fel a Connaught F1-es csapatánál, tehát már a Forma-1-ben. Ennek idén 53 éve. 1958-ban a Monacói és a Brit Nagydíjon maga is autóba pattant, bár magára a versenyre egyik alkalommal sem tudta kvalifikálni magát.
A Red Bullnál nem feledkeztek meg az ünnepeltről, már a Koreai Nagydíj hétvégéjén meglepték a sorozat urát egy különleges ajándékkal.
1958-ban az Ecclestone csapatában versenyző Stuart Lewis-Evans a Marokkói Nagydíjon súlyos égési sérüléseket szenvedett, és hat nappal később a kórházban életét vesztette. Ecclestone ismét hátat fordított a motorsportoknak.
Teljesen azért a következő években sem tudta magát távol tartani a Forma-1 vérkeringésétől, és az 1960-as évek elején is rendszeresen látogatta a futamokat. Néhány év elteltével az osztrák Jochen Rindt menedzsereként újból aktív szerepet vállalt a sorozatban, majd 1968-69-ben a Lotus sportigazgatójaként tűnt fel a színen.
1970-ben az Ecclestone csapatában versenyző Jochen Rindt tragikus módon életét vesztette az Olasz Nagydíjon (máig ő az F1 történetének egyetlen posztumusz világbajnoka), Ecclestone pedig újra búcsút intett a Forma-1-nek. Ezúttal sem bírta sokáig benzingőz nélkül.
1972-ben felvásárolta a Forma-1-es Brabham istállót, amelyből a későbbi évek folytán élcsapatot faragott, 1981-ben és 1983-ban egyéni világbajnoki címet szereztek Nelson Piquet révén.
 |
Niki Laudával (balra), aki egykoron pilótája is volt az F1-es csapatot igazgató Ecclestone-nak (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!) |
Mint Forma-1-es csapatfőnök, Ecclestone a sportág irányításában is egyre nagyobb szerepet vállalt az évek előrehaladtával. 1974-ben Colin Chapmannel, Max Mosleyval, Ken Tyrell-lel, Teddy Mayerrel és Frank Williamsszel karöltve megalapította a Forma-1-es konstruktőrök szövetségét, az FOCA-t. A szervezet 1975-ben komoly, éveken át tartó ellentétbe került a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA), mivel nagyobb részesedést követelt a csapatok számára a sportág bevételeiből. 1978-tól Ecclestone lett az FOCA vezetője, miközben a Brabham tulajdonosaként is tovább folytatta ténykedését, ez idő tájt többek között Niki Lauda is versenyzett a keze alatt.
Az FIA-FOCA háborúban néha már annak a lehetősége is felmerült, hogy a sorozat kettészakad, mivel a két fél sehogy sem tudott egyezségre jutni az F1 kereskedelmi jogai feletti vitában. Ecclestone hamarosan létrehozta az FOPA-t (Formula One Promotions and Administration), amely 1981-ben, a Concorde egyezménynek köszönhetően megkapta az FIA-tól a Forma-1 tévés közvetítései feletti rendelkezés jogát.
 |
Michael Schumacher gyakran megvicceli |
Később, 1995-ben az FIA bérbe adta a Forma-1 kereskedelmi és tévés jogait a szintén az Ecclestone által létrehozott FOM-nak (Formula One Management), azzal a feltétellel, hogy a cég cserébe 15 éven keresztül éves jogdíjat utal a szövetség számlájára. Ecclestone tulajdonképpen ettől kezdve máig megszakítás nélkül többé-kevésbé teljhatalommal rendelkezik az F1 tévéközvetítései felett, és elsősorban ennek köszönheti hírnevét és elismertségét.
Még szintén 1995-ben, Max Mosley, akkori FIA-elnök az eredetileg tervezett 15 év helyett 100 évre terjesztette ki Ecclestone F1-es tévéközvetítések feletti jogbirtoklását, vagyis a brit üzletember elvileg 2095 végéig tudhatja magáénak a Forma-1 tévéközvetítési jogait. Ha rajta múlik, minden bizonnyal ki is tölti ezt a ciklust: "Soha, soha, soha"- válaszolta néhány éve a Times munkatársának kérdésére, miszerint mikor kíván visszavonulni az F1 éléről. "Az első nap, amikor nem megyek be dolgozni, az a nap lesz, amikor lehelyeznek a síromba"- fogalmazott Ecclestone.
"Én semmit sem tudok félgőzzel csinálni. Vagy csinál valamit az ember, vagy nem. Nem lehet semmit csinálni is meg nem is. Ez ilyen egyszerű"- fogalmazta meg ars poeticáját Bernie.
 |
A régi családi fotó - Slavica (Ecclestone balján) jókora summával lépett ki a házasságból |
Írásunk eddigi részében kevés szót ejtettünk Ecclestone magánéletéről. Nehéz ugyanis sok szót ejteni arról, ami lényegében nincs, vagy ha van is, néhány mondatban összefoglalható: Bernard Charles Ecclestone kétszer nősült. Első házasságából egy lánya született: Deborah. 1985-ben feleségül vette az egykori horvát modellt, Slavica Radicot, aki körülbelül annyi centiméterrel magasabb nála, ahány évvel fiatalabb (28). Közös gyermekeik Tamara és Petra. 2008-ban elváltak, mivel Slavica megelégelte Bernie munkamániáját. Bernie 1999-ben három bypass szívműtéten esett át, de ezt leszámítva nyolcvanadik életévébe lépve is kiváló egészségnek örvend, nemrégiben pedig szerelemre lobbant a nála közel ötven évvel fiatalabb, brazil Fabiana Flosi iránt.
Mindenki Bernie-je tehát él és virul, nyolcvanévesen is tele van forradalmi tervekkel és ötletekkel (éremrendszer a jelenlegi pontrendszer helyett, vagy alternatív nyomvonal az F1-es pályákon a több előzés érdekében, hogy csak a legújabbakat említsük), melyek megvalósítására - földi szerződése alapján - még 85 év áll a rendelkezésére.
Ecclestone botrányt kavart kijelentései
A nőkről
- "Egy nő sose lenne képes kitűnni a Forma-1-ben, de én azért őszintén remélem, hogy megtaláljuk a megfelelő lányt a feladatra. Akit keresünk: egy színes bőrű bombázó, lehetőleg zsidó vagy muszlim, és persze folyékonyan beszél spanyolul." 2000, az esetleges női F1-es pilótákkal kapcsolatban
- "Tudják, van egy régi ötletem. Mi lenne, ha a nőket is fehérbe öltöztetnénk, mint a többi háztartási gépet?" - 2005, az IndyCarban versenyző Danica Patrick sikerei kapcsán
A Hitler-botrány
"Talán szörnyű ilyet mondani, de azt leszámítva, hogy Hitler művelt néhány valóban meredek dolgot, mégiscsak tagadhatatlan, hogy megvolt az a képessége, hogy elirányítson egy népet, és rávegyen embereket arra, amit csak akart. Ha megnézzük, a demokrácia nem túl sok helyen vált be. Azt hiszem, Max (Mosley, az FIA akkori elnöke - a szerk.) is kiváló munkát tudna végezni, ha teljhatalmat és szabadkezet kapna az F1 irányításában. Nem hiszem, hogy a családi háttere problémát okozna." (Apja, Oswald Mosley a brit fasiszta párt vezetőjeként vált híressé - a szerk.). - 2009, a Times-nak adott interjúban
Az Olimpiáról
"Az a legrosszabb, hogy a brit kormány egy kisebb vagyont költ az olimpiára, amit az emberek néhány hét után elfelejtenek. Jobban tették volna, ha ehelyett Silverstone-t támogatják, hogy örökre bebiztosítsák maguknak a Brit Nagydíjat. Az olimpiákon egyedül a nyitó- és a záróünnepség a jó, a többi része feledhető." - 2010, Guardian, a 2012-es londoni olimpia kapcsán |