Ausztráliában megkezdődik a Forma-1-es pontvadászat
Áron 2009.03.26. 20:34

Közel öt hónapja ért véget a 2008-as Forma-1-es világbajnokság, március utolsó hétvégéjén, Ausztráliában azonban ismét felbőgnek a motorok. Szinte lehetetlen megjósolni, hogy ki nyerheti a 2009-es szezonnyitót, a téli tesztek alapján azonban borítékolható a minden eddiginél izgalmasabb küzdelem.
A 2009-es szezonban rengeteg új szabály lépett életbe, amelyektől a szakemberek a show izgalmasabbá válását várják, és bár minden bizonnyal beletelik egy kis időbe, amíg hozzászokunk a számos új előírásnak megfelelően épített, különös látványt nyújtó autókhoz, a pilóták minden bizonnyal mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a pályán folyó küzdelmekkel megkönnyítsék ezen dolgunkat.
Ami a mezőnyt illeti, idén csak egyetlen újonc mutatkozik be, a Toro Rossónál Sébastien Buemi kezdi első szezonját a Forma-1-ben, aki tizenkilenc társával gyűjtheti a világbajnoki pontokat idén. S ha már a fiatal svájciról esett szó, a pilóta esőt vár a futam idejére. Ha igazuk lesz azonban a meteorológusoknak, akkor Bueminek nem teljesül a vágya, ugyanis a verseny alatt napos, meleg időt jósolnak a melbourne-i Albert Park térségébe.
Kellemes idő és politika Melbourne-ben
A csapatok az első két szabadedzésen tizenkilenc fok körüli időre számíthatnak, vagyis a résztvevők kissé hűvös időben kezdhetnek hozzá az autók helyes beállításaihoz, és kisebb eső sem elképzelhetetlen. Szombaton azonban már lényegesen jobbnak ígérkezik az idő, és bár elszórtan zápor nem zárható ki, a kvalifikáció idején a huszonnégy fokot is elérheti a levegő hőmérséklete. Csakúgy, mint az időmérőre, a versenyre is sok napsütést jósolnak a meteorológusok, és az első futamon már huszonhat fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála.
 |
Meleg van, de strandolásra nem alkalmas az idő |
Csütörtökön, illetve az azt követő napokban is égszakadás, földindulás is lehetséges Ausztráliában, ám mindez nem az időjárásra utal, hanem arra, hogy a három csapatot, a Williamst, a Toyotát és a Hondából lett Brawn GP-t érintő diffúzor-ügy olyan mértékben elfajult, hogy a Red Bull Racing már kedden jelezte, óvást nyújt be a versenybírákhoz, ha szabályosnak találják a gépátvételen az autókat. A botrány már a téli teszteken kezdett kibontakozni, a riválisok már akkor a Williams és a Toyota versenygépeit vizsgáltatták volna a Nemzetközi Automobil-szövetséggel (FIA). Az óvásra végül sor is került, három csapat is panaszt emelt a vitatható diffúzort használók ellen, végül azonban mindhárom érintett autóját legálisnak találták, így a Williams, a Toyota és a Brawn GP is elindulhat a vasárnapi futamon.
Mindezek mellett a csapatok és a sorozat kereskedelmi jogainak birtokosa, Bernie Ecclestone között folyó vita is borzolja a kedélyeket, a brit ugyanis felfedte, hogy a Renault és a McLaren azzal fenyegetőzött, hogy nem kelnek útra Ausztráliába, amíg Ecclestone ki nem fizeti az indulóknak a szériába befolyt bevételek nekik járó részét. A két szószóló, Flavio Briatore és Ron Dennis azt is elmondta, hogy a többiek is csatlakoznak hozzájuk, de erre végül nem került sor, hiszen minden csapat megérkezett Ausztráliába. Nem lehet azonban egyelőre továbbra sem kizárni, hogy az alakulatok valamilyen módon visszavágnak a britnek, aki állítólag csak akkor hajlandó átutalni a pénzt, ha a csapatok aláírják az új Concorde Egyezményt. Annak azonban elég kicsi a valószínűsége, hogy bojkott miatt elmarad a vasárnapi futam az Albert Parkban.
Biztonsági okokból két kanyar is megváltozott az Albert Parkban
A Melbourne-ben nagyrészt közúton, kisebb részben állandó versenypályán kialakított helyszín egyébként 1996-ban került bele a Forma-1-es versenynaptárba, miután az addigi házigazdától, Adelaide-től tíz év után Melbourne-be került a nagydíj. Nem szokványos pályáról van szó, érdekes kanyarváltozatokkal és folyamatosan változó aszfaltfelülettel találkozhatnak a versenyzők. Timo Glock az előző évben hatalmasat bukott a Toyotával a futamon, miután a bukótérben egy bukkanó megdobta versenygépét. Ennek hatására a 2009-es verseny előtt a szervezők két kanyaron is finomítottak.
A pálya 5,3 kilométer hosszú, és leggyorsabb pontján a versenyzők autóikkal elérhetik a 300 kilométer per órás sebességet is, az átlagsebesség pedig 225 kilométer per óra.
 |
Az F1-es pálya egy óriási park közepén fekszik |
Az autók beállítása nem kis kihívás elé állítja a résztvevőket, hiszen a tizenhat teljesen különböző kanyar mindegyikében tulajdonképpen más beállításra lenne szükség. Ami az aerodinamikai kihívásokat illeti, a melbourne-i pályát Szepanghoz vagy Silverstone-hoz lehetne hasonlítani, így közepes és magas leszorítóerős beállítások az ideálisak. Az idén életbe lépő aerodinamikai szabályok ugyanakkor lehetővé teszik, hogy a versenyzők a pilótafülkéből, a kormányon elhelyezett gomb segítségével állítsák futam közben az első szárny egyese elemeinek szögét (körönként kétszer hat fokkal).
Az aszfaltcsíkon van néhány meglehetősen gyors kanyar, a 11-es és a nemrégiben kissé módosított 12-es, amelyek Fernando Alonso szerint különösen is nagy kihívást tartogatnak a versenyzők számára. A spanyol szerint az aszfaltcsíknak ezen a pontján rendkívül precíznek kell lenni, és elmondta, hogy ha valaki hibát követ el a 11-es kanyarnál, akkor annak a következő ívnél is issza a levét, és lőttek is a jó körnek.
Az Albert Park a fékek számára is megterhelő, ugyanis hat olyan fékezési zóna található a pályán, ahol több mint 200 kilométer per órás sebességről kell szinte állóra fékezni a versenygépeket. Mivel Ausztráliában általában meleg időjárás fogadja a csapatokat, és ez az előrejelzések szerint a mostani vasárnap is így lesz, ezért az istállóknak a fékek megfelelő hűtésére is nagy figyelmet kell fordítaniuk.
2009-ben visszatérnek a sorozatba a sima futófelületű, vagyis más néven slick abroncsok, amelyek nagyobb tapadást biztosítanak. A melbourne-i pályán a Forma-1-en kívül nem rendeznek más sporteseményt, ezért az aszfaltcsík a hétvége elején meglehetősen csúszós, ám ahogy telik az idő, úgy lesz egyre jobb minőségű az aszfalt állapota. Egy másik cikkünkben már esett szó bővebben a gumikról és az idei változásokról, nem változott ugyanakkor az, hogy a pilótáknak továbbra is két különféle keveréket kell használniuk a versenyen. A Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Bridgestone Ausztráliába a közepes és a szuperlágy keverékeket viszi (a köztes 'sima' lágy keverék kimarad), az összetevők között tehát az ígéreteknek megfelelően jelentős lesz a különbség, vagyis várhatóan egyáltalán nem lesz mindegy, hogy mikor, melyik gumit használják majd a versenyzők.
 |
Idén nem akarnak lemaradni a dobogóról |
A motorokat érő terhelésről még nem esett szó a melbourne-i pálya kapcsán, pedig az Ausztrál Nagydíjon igencsak jól lehet tesztelni az erőforrásokat. A V8-asok ugyanis a kör 66 százalékában maximális fordulatszámon működnek, és ahhoz, hogy az autókkal a lassabb kanyarokból a lehető legjobban lehessen kigyorsítani, elengedhetetlenül szükség van kiváló nyomatékra. Ez különösen is igaz a 14-es, 15-ös és a 16-os kanyarokra, amelyek mindegyike rendkívül szűk és trükkös kanyar. Ezen kanyarokból való kigyorsításkor segíthet az idei évtől engedélyezett úgynevezett kinetikus energia-visszanyerő rendszer (KERS) is, amelynek működése egy korábbi cikkünkben került bemutatásra.
A Forma-1-es csapatok közül eddig a Ferrari, a Renault és a McLaren-Mercedes erősítette meg, hogy egészen biztosan beveti a szerkezetet Melbourne-ben, a többség azonban majd csak valamikor a szezon során aktiválja autóiban először a rendszert.
Érdekes lesz ugyanakkor azt látni, hogy a KERS-t használó csapatoknak vajon származik-e bármilyen előnyük is a szerkezet használatából, valóban segít-e előzésekkor. A versenyhétvége egyik nagy kérdése éppen azért az, hogy hogyan alakul a KERS-sel vagy a KERS nélkül versenyző istállók "különmeccse". Ausztráliában egyébként általában két kiállásos taktikával versenyeznek a pilóták, idén azonban a stratégia érthetőbb lesz a közönség számára is, hiszen az időmérő után nyilvánosságra hozzák a versenygépek súlyát. Ennek köszönhetően sokkal könnyebben ki lehet számítani, ki és mikor fog kiállni szerelőihez.
Ferrari, Brawn vagy Renault győzelmet jósolnak a fogadóirodák
Maguk a pilóták rendre azt hajtogatják, hogy az esélyekről leghamarabb a kvalifikáció után lehet majd beszélni, hiszen az időmérőn dől el, hogy mennyire voltak valósak, avagy éppen megtévesztők a teszteken elért eredmények. Jósolni mi sem fogunk, de arról azért érdemes szót ejteni, hogy a bukmékerek miként vélekednek az Ausztrál Nagydíj, illetve a 2009-es világbajnokság esélyeiről. Fogadni ugyanis már jó ideje lehet a melbourne-i, de a végső győztesre is.
 |
A |
Brawn GP az egyik favorit'>A szabályváltozások miatt valóban nehéz az esélyekről beszélni, ez már sokszor bebizonyosodott, és a fogadóirodák sem tudnak biztosra menni. Az általunk felkeresett bukmékerek mindezek ellenére a Ferrarit tartják a legesélyesebbnek arra, hogy idén is konstruktőri világbajnok legyen, kivétel nélkül minden helyen a maranellóiak győzelme ér a legkevesebb pénzt. Az olaszok mögött azonban már változó a helyzet, hiszen nagyjából azonos esélyűnek tartják a BMW Saubert, a McLarent és a Hondából lett Brawn GP-t, ez a három gárda osztozik a Ferrari mögötti pozíciókon, ilyen-olyan sorrendben.
Ami az egyéni világbajnokot illeti, a fogadóirodák többsége Kimi Räikkönen végső győzelmét tartja a legvalószínűbbnek, de van olyan bukméker, aki Fernando Alonso harmadik világbajnoki címe esetén fizetne a legkevesebbet, illetve egy-egy iroda Lewis Hamiltont, illetve Jenson Buttont tartja a legesélyesebbnek a trófea megszerzésére. A neves brit fogadóiroda, a WillHill is legutóbbi táborba tartozik.
Az általunk felkeresett bukmékerek egyike sem számít arra, hogy a McLaren-Mercedes, így Hamilton vagy Heikki Kovalainen győzelmével ér véget az Ausztrál Nagydíj, a ferrarisokat, Alonsót, illetve Buttont viszont annál inkább esélyesnek tartják a 2009-es év első elsőségének megszerzésére. Úgy tűnik, nemcsak a McLarennél nem számítanak sikerre Melbourne-ben, hanem a fogadóirodáknál sem.
 |
Alonso Ausztráliában és az év végén is győzni akar |
Egy évvel korábban egyébként wokingi győzelemmel ért véget a kontinensnyi ország nagydíja, Hamilton ugyanis elsőként haladt át a biztonsági autós szakaszokkal tarkított versenyen. A brit mellett a BMW-s Nick Heidfeld, illetve a williamses Nico Rosberg bonthatott még pezsgőt a dobogón. Érdekesség, hogy tavaly ténylegesen csupán hat versenyzőt intettek le a kockás zászlóval a futamon.
Már három napot sem kell várni ugyanakkor arra, hogy kiderüljön, idén kik ünnepelhetnek majd a pódiumon, hiszen közép-európai idő szerint az Ausztrál Nagydíjra vasárnap reggel kerül sor. Az biztos, hogy izgalmakban nem lesz hiány, és bár idén még nem a futamgyőzelmek száma alapján avatnak majd világbajnokot, de minden bizonnyal enenk ellenére is nagy csata várható az idény első trófeájáért.
Melbourne-ben az első szabadedzést itteni idő szerint pénteken hajnalban fél háromtól rendezik, a szombati kvalifikáció hét órakor kezdődik, míg vasárnap a versenyre egy kicsit még később kell felkelnie annak, aki élőben szeretné figyelemmel követni az eseményeket, a futam ugyanis reggel nyolckor kezdődik majd. |