: Hamilton az élen Rosberg előtt az első edzésen |
Hamilton az élen Rosberg előtt az első edzésen
Áron 2014.11.01. 16:23

A világbajnoki címért még harcban álló Lewis Hamilton és Nico Rosberg végzett az élen az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén, ahol a Caterham és a Marussia távollétében csak 18 autó gördül pályára, a 2005-ös Monte-Carlói Nagydíj után először.
Hamilton volt az egyetlen versenyző, aki 1:40 alá tudott menni, azonban Rosberg mindössze három tizeddel volt csak lassabb nála.
Szinte az egész edzésen az élen tanyázott annak ellenére, hogy egy technikai probléma miatt nem volt rádió-kapcsolat a csapat és a versenyzők között. Jenson Button mindössze egy tizeddel volt csak elmaradva Rosbergtől, és így végzett a harmadik helyen.
Csapattársa, Kevin Magnussen is az élen volt a tréning elején, ám végül az ötödik pozícióban landolt, a Toro Rosso újonca, Daniil Kvyíat mögött.
A Ferrari egy kísérleti első- és hátsó szárnyat próbált ki, már a jövő évre készülve. Fernando Alonso a hatodik lett, míg Kimi Raikkönen csak a 12. pozícióban landolt.
A világbajnoki címvédő, Sebastian Vettel – aki a vasárnapi futamot minden bizonnyal a bokszutcából kezdi majd meg, miután egy extra motort fel kell használnia – a hetedik helyen végzett a Red Bullal.
Csapattársa, Daniel Ricciardo már a szezon elején kihasználta extra motorbeépítési lehetőségét, csak 5 kört teljesített, mellyel a 17. pozícióba tudta behozni versenygépét Austinban.
Romain Grosjean volt az egyedüli, aki lassabb volt az ausztrál pilótánál, miközben a Lotus új, kísérleti orrkúpjával körözött.
Max Verstappen második alkalommal kapott lehetőséget a szabadedzésen, Jean-Eric Vergna autójában. A holland pilóta kilenc tizeddel volt lassabb Kvyatnál és a tizedik helyre hozta be a Toro Rossót, a Valtteri Bottas autójában köröző Luiz Felipe Nasr (Williams) és Nico Hülkenberg (Force India) mögött.
Az edzés végén a versenyzők kipróbálhatták az új sárga zászlós rendszert, amit Jules Bianchi tragikus balesete után kíván a szövetség majd bevezetni, remélhetőleg már a következő idényben.
Amerikai Nagydíj - első szabadedzés:
1 Lewis Hamilton Mercedes 1m39.941s - 28
2 Nico Rosberg Mercedes 1m40.233s 0.292s 32
3 Jenson Button McLaren/Mercedes 1m40.319s 0.378s 27
4 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1m40.887s 0.946s 33
5 Kevin Magnussen McLaren/Mercedes 1m40.987s 1.046s 29
6 Fernando Alonso Ferrari 1m41.065s 1.124s 27
7 Sebastian Vettel Red Bull/Renault 1m41.463s 1.522s 20
8 Luiz Felipe Nasr Williams/Mercedes 1m41.545s 1.604s 19
9 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m41.722s 1.781s 24
10 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1m41.785s 1.844s 32
11 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m41.907s 1.966s 21
12 Kimi Raikkonen Ferrari 1m41.965s 2.024s 23
13 Pastor Maldonado Lotus/Renault 1m42.329s 2.388s 28
14 Adrian Sutil Sauber/Ferrari 1m42.333s 2.392s 23
15 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m42.359s 2.418s 23
16 Esteban Gutierrez Sauber/Ferrari 1m42.516s 2.575s 24
17 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m42.598s 2.657s 5
18 Romain Grosjean Lotus/Renault 1m43.229s 3.288s 26
|