: Rosberg az élen, nagy a Mercedes-előny Japánban |
Rosberg az élen, nagy a Mercedes-előny Japánban
Áron 2014.10.04. 09:52

A Mercedes versenyzője, Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A németet csapattársa, Lewis Hamilton, valamint a ferraris Fernando Alonso követte.
A magyar idő szerint hajnali 3 órától megtartott tréningen kedvező időjárási körülmények fogadták a száguldó cirkusz mezőnyét.
Bár a Marussia színeiben Will Stevens is autóba ült volna, a brit fiú végül nem kapott lehetőséget, ám egy németországi sztrájk miatt a szerződésével kapcsolatos dokumentumokat nem sikerült időben benyújtani.
A szuzukai nyitóedzésen így csupán két „vendégjátékos vett részt: a Toro Rossónál Max Verstappen kapott lehetőséget, aki először vehetett részt hivatalos Forma-1-es hétvégén, míg a Caterhamnél Roberto Merhi ülhetett autóba.
A másfélórás szabadedzésen a két Mercedes volt a leggyorsabb: Nico Rosberg másfél tizedmásodperccel utasította maga mögé csapattársát, a bajnoki tabellát vezető Lewis Hamiltont.
A harmadik pozícióban Fernando Alonso zárt a Ferrarival, az ő hátránya azonban már jelentőnek mondható, közel 6 tized. A spanyolt a williamses Valtteri Bottas, valamint a csapattárs, Kimi Räikkönen követte – a finn pilóta azonban már 1,7 másodperccel maradt el Rosberg legjobbjától.
A két mclarenes közül ezúttal Kevin Magnussen volt a jobb: a dán tehetség hatodikként zárt Daniel Ricciardo és Jenson Button előtt, míg a legjobb tíz sorrendje a címvédő Sebastian Vettel, valamint Daniil Kvyat nevével egészült ki.
Felipe Massa 2,5 másodperce lemaradással csak tizenegyedikként zárt, míg az első F1-es edzését teljesítő Max Verstappen tizenkettedik lett.
„Figyelembe véve, hogy minden új volt számára – többek között az autó és a pálya is –, szerintem remekül teljesített” – nyugtázta az ifjú holland szereplését édesapja, a korábbi F1-es versenyző Jos Verstappen.
A mindössze 17 esztendős tehetség – aki jövőre a Toro Rosso színeiben bemutatkozhat a Forma-1-ben – végül 22 kört tett meg, mielőtt autójában elfüstölt a Renault motorja.
Nem remekeltek a nyitótréningen a Force Indiák: Sergio Pérez és Nico Hülkenberg csak a tizenharmadik és tizennegyedik helyen végeztek, de a két Lotus és a két Sauber is a középmezőny végén zárt.
A sereghajtók versenyében a Caterham volt a jobb: Marcus Ericsson másfél másodperccel volt gyorsabb Merhinél, valamint a két Marussiánál.
A szabadedzésen a kisebb kicsúszásoktól, pályaelhagyásoktól eltekintve komolyabb incidens nem borzolta a kedélyeket.
A hétvége programja magyar idő szerint 7 órakor folytatódik a második szabadedzéssel.
1 Nico Rosberg Mercedes 1m35.461s - 27
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m35.612s 0.151s 26
3 Fernando Alonso Ferrari 1m36.037s 0.576s 19
4 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m36.576s 1.115s 25
5 Kimi Raikkonen Ferrari 1m37.187s 1.726s 19
6 Kevin Magnussen McLaren/Mercedes 1m37.327s 1.866s 24
7 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m37.466s 2.005s 27
8 Jenson Button McLaren/Mercedes 1m37.649s 2.188s 24
9 Sebastian Vettel Red Bull/Renault 1m37.686s 2.225s 26
10 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1m37.714s 2.253s 26
11 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m38.012s 2.551s 22
12 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1m38.157s 2.696s 22
13 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m38.324s 2.863s 10
14 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m38.582s 3.121s 9
15 Romain Grosjean Lotus/Renault 1m38.851s 3.390s 21
16 Adrian Sutil Sauber/Ferrari 1m39.046s 3.585s 19
17 Pastor Maldonado Lotus/Renault 1m39.097s 3.636s 26
18 Esteban Gutierrez Sauber/Ferrari 1m39.318s 3.857s 18
19 Marcus Ericsson Caterham/Renault 1m40.031s 4.570s 18
20 Roberto Merhi Caterham/Renault 1m41.472s 6.011s 24
21 Jules Bianchi Marussia/Ferrari 1m41.580s 6.119s 10
22 Max Chilton Marussia/Ferrari 1m41.757s 6.296s 15
|