: Hamilton nyerte az idő előtt leintett japán futamot |
Hamilton nyerte az idő előtt leintett japán futamot
Áron 2014.10.05. 16:34

Az eső miatt késve rajtolt, majd egy egyelőre tisztázatlan körülmények közt bekövetkezett baleset miatt idő előtt intették le a Japán Nagydíjat. A 44. kör után Hamilton, Rosberg és Vettel volt a dobogósok sorrendje.
Ahogyan arra számítani lehetett, heves esőzésben sorakoztak fel a Forma-1-es autók a suzukai pálya rajtrácsára. Ez már a közelgő tájfun előjele volt, és hiába lehetett számtalan verziót hallani a futam időpontjának módosítására, a szervezők végül maradtak az eredeti menetrendnél.
A futam végül is elkezdődött a meghirdetett időpontban, igaz, csak a biztonsági autó mögött tett meg a mezőny két kört, majd a versenyt megszakítva a bokszutcában sorakoztak fel. Többen ki is szálltak az autóból, de hamarosan újra mindenki a folytatásra készülődött.
Az előrejelzések szerint egy nagyjából fél órás esőmentes időszakra lehetett számítani, így a mezőny a biztonsági autót követve bő negyed óra után újra körözni kezdett.
Fernando Alonso Ferrarija azonban nem bírta tovább, így ő lett az első kieső. A mezőny közben tovább rótta a köröket, és ennek köszönhetően az aszfalt egyre jobb állapotba került, hiszen az is eső elállt. A pilóták többsége is azt szerette volna, ha hagyják őket versenyezni.
Erre végül a 10. körtől került sor, ám a látási viszonyok a gyors részeken a nagy vízfüggönyök miatt még igencsak pocsékak voltak. Az élbolyban nem történt változás a repülőrajt után, Rosberg, Hamilton, Bottas, Massa, Ricciardo volt a sorrend a top5-ben.
A többség a 11-12. körben intermediate abroncsokra váltott, Rosberg a 13. kör végén állt ki, majd egy körrel később csapattársa, az ideiglenesen az élre kerülő Hamilton is követte. A kerékcserék után nem változott köztük a sorrend - elsősorban azért, mert Hamilton elkövetett egy apró hibát a bokszba vezető körén. Mögéjük Button zárkózott fel, aki elsőként váltott intermediate abroncsokra, ami zseniális húzásnak bizonyult.
Az éllovas trió mögött a két Williamset a két Red Bull követte, de nem sokáig. Massa lassabb volt, mint üldözői, amit Vettel, majd Ricciardo is kihasznált, mindketten kemény, de sportszerű manőverrel mentek el a brazil mellett. Ugyanez a sors várt Bottasra is, neki sem volt esélye a Red Bull-duó ellen.
A Mercedesek közben könnyedén meglógtak, de Buttonnak is megnyugtató előnye volt Vetelékkel szemben, igaz, a Red Bullok voltak a leggyorsabbak a pályán.
Az élen is csata alakult ki, Hamilton utolérte Rosberget, és a 25. körben már használhatta az állítható hátsó szárnyat is. A 29. körben Hamilton a célegyenes végén külső íven meg tudta előzni csapattársát, és átvette a vezetést. Rosberg ezután kissé le is maradt Hamiltontól, valami gondja lehetett a Mercedesszel, de a kerékcsere közben az első szárnyon elvégzett apró módosítás mintha jót tett volna neki.
12-13 körrel a leintés előtt ismét esni kezdett, és újra szükség volt az esőgumikra. A McLarenek voltak az elsők, akik lecserélték a köztes esőgumikat. Adrian Sutilnak erre már nem volt lehetősége, a Sauber pilótája a 15-ös kanyarban a gumifalba csúszott. A daru már felemelte a Saubert, amikor a saftey car és az orvosi autó is behajtott a pályára a 44. körben. Valószínűleg a mentés során történhetett baleset. Elképzelhető, hogy Jules Bianchi ugyanoda csúszott ki, ahol Sutil autóját mentették.
A 46. körben megszakították a versenyt, a mezőny ismét a bokszutcában sorakozott fel. Percekkel később bejelentették, hogy már nem is indítják újra a futamot, így Hamilton, Rosberg, Vettel sorrendben ért véget a Japán Nagydíj.
A verseny leintése után egyre biztosabbnak tűnt, hogy Bianchi nekicsapódhatott a Sutil autóját mentő traktornak. A fiatal pilótát, aki eszméletét vesztette a baleset során, nem sokkal a leintés után kórházba szállították.
A dobogósok mögött Ricciardo, Button, Bottas, Massa, Hülkenberg, Vergne és Perez volt a pontszerzők sorrendje a 44. körnek megfelelő állapot szerint.
Egy hét múlva az Orosz Nagydíjjal folytatódik a világbajnokság.
Japán Nagydíj - Végeredmény, a 44. kör után:
Pos Driver Car Time Gap
1 Lewis Hamilton Mercedes 1h51m43.021s -
2 Nico Rosberg Mercedes 1h51m52.201s 9.180s
3 Sebastian Vettel Red Bull/Renault 1h52m12.143s 29.122s
4 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1h52m21.839s 38.818s
5 Jenson Button McLaren/Mercedes 1h52m50.571s 1m07.550s
6 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1h53m36.794s 1m53.773s
7 Felipe Massa Williams/Mercedes 1h53m38.147s 1m55.126s
8 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1h53m38.969s 1m55.948s
9 Jean-Eric Vergne Toro Rosso/Renault 1h53m50.659s 2m07.638s
10 Sergio Perez Force India/Mercedes - 1 Lap
11 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault - 1 Lap
12 Kimi Raikkonen Ferrari - 1 Lap
13 Esteban Gutierrez Sauber/Ferrari - 1 Lap
14 Kevin Magnussen McLaren/Mercedes - 1 Lap
15 Romain Grosjean Lotus/Renault - 1 Lap
16 Pastor Maldonado Lotus/Renault - 1 Lap
17 Marcus Ericsson Caterham/Renault - 1 Lap
18 Max Chilton Marussia/Ferrari - 1 Lap
19 Kamui Kobayashi Caterham/Renault - 1 Lap
20 Jules Bianchi Marussia/Ferrari - Spun off
21 Adrian Sutil Sauber/Ferrari - Spun off -
Fernando Alonso Ferrari - Retirement
|